A MAME 2021.nov.12-én megválasztott új vezetősége:
Elnök: Csirmazné Cservenyák Ilona
Alelnökök: Kisné Dudás Mária, Kiss Mátyás
FEB: Elnök: Takács Istvánné
Tagok: Budai Károly és Póta János
Képeket készítette: Tóth Balázs
A közelmúltban elhunyt Sorki-Dala Andor temetése a világjárvány következményeként bevezetett korlátozó intézkedések miatt zárt körben történt Budapesten. A mezőkövesdi származású költő, képzőművész és Apáczai Csere János-díjas pedagógus barátai ezért a „lazítás” után, szeptember 3-án Budapesten, a Corvin Művelődési Ház Harmónia Szalonjában megemlékezést tartottak tiszteletére.
Olyan személyek kaptak meghívást erre a rendezvényre, akik közvetlen kapcsolatban álltak Vele, és tudtak élményeket, történeteket mesélni Róla.
Az esemény meghitt, bensőséges, beszélgetős formában zajlott, melynek moderátora Dr. Galántai Csaba színháztörténész volt. Szót kaptak egykori tanítványai, barátai, valamint szűkebb pátriája, Matyóföld küldöttei is – a MAME képviseletében.
Sorki-Dala Andor nem csak a budapesti Művészetbarátok, hanem a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének is tagja volt.
Dr. Szedresi István (MAME) méltatta a művész munkásságát, alkotó-teremtő erényeit. Kisné Dudás Mária (MAME) – egyebek mellett – elszavalta a szerző egyik opuszát, „A matyó népművészet születése” című versét, majd kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy miért ezt a költeményt választotta, és mi annak az üzenete.
Ezen a délutánon felvetődött annak igénye, hogy illendő lenne egy emléktábla elhelyezése Sorki-Dala Andor szülővárosában.
A delegáció további tagja volt még Csirmazné Cservenyák Ilona és Kiss Mátyás. Jelen voltak továbbá a Budapesten, ill. más településen élő MAME-tagok is: Dorogi Ferenc és hitvese, valamint Dr. Árvai Judit. Dudás Diána, a mezőkövesdi gimnázium egykori diákja is megtisztelte jelenlétével a Sorki-Dala Andor emlékére rendezett eseményt.
Az ünnepelt özvegye, Ágnes asszony megajándékozta a szereplőket férje egyik linómetszetének reprodukciójával, amelynek eredetijét több más képzőművészeti alkotással együtt kiállítottak a Harmónia Szalonban.
K. Dudás Mária
A képet Dudás Diána készítette.
A képen látható balról jobbra: Kácser László, Kisné Dudás Mária, Dr. Szedresi István.
A hegyaljai alkotókkal ünnepeltünk.
Tudjuk, hogy nem haltál meg,
csak átmentél a túlsó partra.
Az maradtál, aki voltál, úgy szólítunk,
azon a néven, ahogy mindig hívtunk.
Úgy beszélünk Rólad ezután is, ahogy szoktunk.
Nem keresünk új szavakat.
Tudom, nem akarod, hogy ünnepélyes,
szomorú arccal forduljunk Feléd,
hogy távolságtartó pátosszal beszéljünk Rólad.
A fonalat nem vágta el semmi.
Csak, mert a szemünk nem lát Téged,
nem vagy a gondolatainkon kívül.
Nem vagy messze, az út másik oldalán élsz tovább.
Szent Ágoston is valahogy így tanítja.
Élek a gyanúperrel, hogy a túloldal Veled néha
zajos lesz kicsit, mert azt hiszem, hogy majd
odaát is felzúgatod néha kedvenc gépeid.
Drága János Bácsi.
A Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete
nevében búcsúzok, nyugodj békében a III. stáció mögött.
A feltámadás reményében találkozunk.
Isten Veled!
K. Dudás Mária
Lombhullató ősz volt, mikor megszülettél,
most hideg tavasz van, amikor elmentél.
Gyümölcsfáid már épp virágba borultak,
s ma hajnalban szemeid végleg kihunytak.
Kilencven szép évet mért ki Neked Isten,
elvégzetlen dolgod itt a földön nincsen.
Rákóczi-lánc, Köztársasági Érdemrend,
Díszpolgári cím; ez mind a Te érdemed.
Gépgyűjtemény, faragványok, és könyveid
őrzik munkádat, s megvalósult álmaid.
Úgy dolgoztál, hogy gondod volt a holnapra,
gazdag örökséget hagysz az utókorra.
Nem haltál meg; átmentél a túloldalra,
mindent, ami földi, gond nélkül itt hagyva.
Ám lehet, a mennyország zajos lesz kicsit,
Ha felmorgatod ott is kedvenc gépeid.
Igaztól, jótól, széptől sohasem féltél,
ami voltál, azt hagytad ránk, szépen éltél.
Hűséges Marikád mindig melletted állt,
szeretetre méltó férjet Benned talált.
Csupán a tested az, amit eltemetünk,
meglátjuk lelkedet, hogyha Égre nézünk.
Nem leszel Te gondolatainkon kívül,
Gondunk lesz rá; hírneved sohasem sérül.
Emlékedet mindörökké megőrizzük,
mindennek, mit ránk hagytál, gondját viseljük.
Isten legyen Veled, nyugodjál békében,
Találkozunk feltámadás reményében.
Mezőkövesd, 2021. április 21.
hímes tojás
Nincs felemelőbb érzés, mint amikor három napi némaság után húsvét hajnalban újra zengnek a harangok és hirdetik: a nagypénteken keresztre feszített Isten Fia feltámadt. Az emberek “Krisztus feltámadt!” _ “Valóban feltámadt!” mondatokkal köszöntik egymást.
A húsvét a keresztény ember legnagyobb ünnepe. Fénye a technikai vívmányokkal teli világban talán kicsit “kopottabb”, mint gyermekkoromban – habar szüleim meg ma is az ősi hagyományoknak megfelelően tartják.
– de a régi húsvétok emléke szívemben örökké e!. Milyen is volt közel fel évszázaddal ezelőtt a tavasz ünnepe egy görög katolikus templomban, Rakacán? Ételekkel megrakott kis kosárral a kétkeziinkben siettünk szüleinkkel a templomba, hogy ebédre szentelt étel kerüljön az asztalra.
Persze mindezt megelőzte az Ünnepre való lázas készülődés, amely a farsang befejezésétől kezdődött. A húsvét előtti 40 napos böjti időszak (a hústól való tartózkodás) imádságban, étkezésben és öltözködésben és különböző szokásokban nyilvánult meg a falusi embereknél. Ebben az időben a “fájdalmas olvasót” imádkoztak leggyakrabban, nagyböjti énekeket énekeltek, és fekete ruhában jártak, jelképezve, hogy gyászolják a meghalt Jézus Krisztust. Ez alól csak Virágvasárnap volt kivetél, amikor barkát szenteltek annak jelképére, hogy Jézust Jeruzsálembe va1ó bevonulásakor a nép ujjongva pálmaágakkal köszöntötte (a mi vidékünkön nem honos a pálma, ezert a tavasz első “virágát”, a barkát szentelik). Majd nagypénteken ugyanaz a tömeg követelte Pilátustól, hogy “Feszítsd meg őt!”, és miután Pilátus azt mondta, hogy ő mossa kezeit a tömeg kezeit, a tömeg elvallta, hogy a megfeszítés bűne rájuk és fiaikra szálljon.
Az étkezésben is külön szokás alakult ki. Édesanyám több évben is az ősi szokás szerint tartotta a böjtöt, 40 napig meg tejes ételt sem evett. Később ez a szigorú bojt enyhült. Hétfőn, szerdán és pénteken volt a hústalan nap. Hétfőn és szerdán lehetett tejes ételt enni. Pénteken azt se, mivel Jézust pénteken feszítettek keresztre. Egyik ilyen étel a lecskés bableves. A babot odateszik főzni, bezöldségelik, mikor megfőtt, száraz rántassál berántják, és vízzel gyúrt tésztával találjak, mert pénteken tojassál sem ettek, ez az étel a mai napig a kedvenceim egyike.
A nagyböjt utolsó hete a nagyhét, mindig lázas készülődésben telt el. A húsvét és a termeszét tavaszi megújulása az asszonyokat is munkára serkentette, a házak takarítását, meszelését is elvégeztek, hogy minden tisztán fogadhassa az ünnepet. De nem csak a külsőt, a lelket is tápláltak, hiszen a lelkigyakorlatok ideje is erre az időszakra esik.
Nagycsütörtökön este a hegyen a kondások és csordások tüzet raktak, megfújtak a türtjeiket (tehén szarvabó1 készült tülök), jelezve, hogy itt a tavasz, elkezdik munkájukat, és az emberek készüljenek, közel a húsvét ünnepe. Ez a kis “koncert” meg ma is a fülembe cseng, ahogyan a nótákat visszavertek a hegyek. Sajnos már hiába megyek haza a falu kihalásával most mar ezek a szokások is lassan kihalnak.
A templomban nagypénteken jelképesen felállítottak Jézus sírját, és a sírbatétel után a legények, (édesapám fiatalkorában a leventék fabó1 készült puskával) őrt álltak a sírnál. Félóránként a díszőrség váltotta egymást éjjel-nappal, mint 2000 evvel ezelőtt Jézus sírjánál. Ilyenkor nem szóltak a harangok, csak kelepeltek, és csak a feltámadás után szólaltak meg újra.
Kolozsvári Tamás: Feltámadás
– oltárkép részlete, Garamszentbenedek, 1427
Nagypénteken a napot az asszonyok a sütéssel kezdték. A szentelni való pászkát sütötték. Gyermekkoromban kb. fel kilósat, szüleim gyermekkorában 5 kg-osat, a gyerekeknek a kis kosárba 10 dkg-osat, mert ők külön erre a célra használt kosárban vitték szentelni az ételt. Ekkor sütöttek a nagypénteki “kontyos”-t is, mely egy fecskefarokra emlékeztető kalács, és a kondás és a csordás kapja ajándékba a legeltetés megkezdéséért.
Szombaton az idő főzessél és tojásfestéssel telt el. Elő kellett készíteni a másnapi ételt a szentelésre. A l0-12 kg füstölt sonkának és kolbásznak idő kellett, míg megfőtt. Ugyanis húsvét első napján nem főztek, és csak szentelt étel volt az ebed.
Édesapámék ezt a szokást a mai napig megtartják.
E nélkül a szokás nélkül nem is lenne igazi a húsvét és hozzátartozik az ünnephez. Ilyenkor az egész család, gyerekek, vők, unokák, dédunokák mind összegyűlünk, és együtt ünnepelünk.
Egyik ilyen jellegzetes étel a “szirik” (sárgatúró). Ezt tejbő1 és tojasbó1 főzik, izésítve sóval, cukorral, vaníliával, mazsolával. Főzés után törlőbe kötik, 1 napig csepegtetik, hogy sajtforma legyen belőle. Kitűnő a főtt sonka melle. A szirik leve pedig nagyon jó üdítő ital.
No és a fő munka, a hímestojás-festés. Hagymahéjjal, füvekkel, festékekkel, és viasszal különböző rajzok alkalmazásával gyönyörű motívumok kerülnek a főtt tojásra. A lányok a kedveseik nevet is ráírták, hogy amikor húsvét másnapján locsolkodni jón, azzal kedveskedjenek neki. Ha egyik évben nem jön, nem kell elkeseredni, türelmesen kell írni minden évben, és a türelem meghozza az eredményt. Rajta lányok, ki lehet próbálni! Ismerek olyat, akinek bejött.
Húsvét vasárnapján hajnali 3 órakor volt mindig a feltámadási istentisztelet, mely minden lelket felmelegített, amikor a harangok ismét zúgtak, és elkezdtek énekelni a reményt adó éneket:
Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halálával a halált, és a sírban levőknek életet ajándékozott.
Délelőtt a nagymisére mindenki szépen leterített kosarakkal érkezett, melyet csak erre a célra használtak. Mi is került a kosárba? Pászka, füstölt sonka, kolbász, szirik, hímes tojass, vaj, só (és egy kis pálinka, mivel ezen a napon csak szenteltet lehetett fogyasztani).
Az én gyermekkoromban már csak kosárban vittek a szentelni-valót. Nagymamától hallottam, hogy amikor ő fiatal volt, a pászkát kemencében kerek cakkos tepsiben sütötték, mely kb. 5 kg-os volt, és ezt külön erre szőtt abroszba kötve az emberek a hátukon batyuként vittek.
Ki milyen gazdag volt, 1-2-3-at vitt. Egyszer nagyapa azt mondta, ő mar csak egyet nem visz, nem szegény ő. Erre nagymamám mind a négyet bekötötte, amit sütött. No akkor cipeld! Mikor hazajött, azt mondta, “Marcsu! Jövőre elég a kosár!” A szomszéd bácsi sem járt jobban. Rakacán a templom hegyen van. Amikor az ételeket a pap megszentelte, mindenki sietve indult haza, mert azt tartottak, hogy aki elsőként ér haza, az lesz a legügyesebb a munkában. Így egymás ellen siettek haza. A szomszéd bácsi sietett, és nem jó1 kötötte meg batyut és eloldódott. A pászkák a hegyről legurulva, gazdájukat otthagyva igyekeztek haza.
Délben az ebédet mindig a ház ura kezdte azzal, hogy a pászkát négy oldalró1 keresztben szegte meg, melynek darabjait a vetési abrosz sarkába kötöttek, hogy a vetés is szent legyen. Az asszony pedig a hímes tojásokat tisztította, és mindegyiket kettévágta. Mindenki a párjával együtt fogyasztotta el a fél-fél tojást. Azt tartottak, hogy ha valahol eltévednek, és arra gondolnak, akivel a húsvéti tojást megettek, akkor kikeverednek pl. az erdőből.
Természetesen mindenki annyit evett a húsvéti sonkából, tojásból és savanyúsagbó1 (melyet csak egyszer egy évben, húsvétkor készítettek), amennyit akart. A savanyúság főtt marha vagy cukorrépa reszeléke, céklával színezve, cukorral, ecettel, tormával ízesítve, mely az emésztést elősegítette. Különösen nagy szükség volt erre, hiszen a 7 hetes böjt után a sonka elég nehéz étel volt.
Húsvét másnapján a lányok-asszonyok vártak a locsolkodókat. Régen vödör vízzel locsolkodtak (apu ma is, de csak pohárral), hogy meg ne rozsdálljanak a lányok, ma ezt helyettesíti a kölni. A locsolkodás jutalma a festett hímes tojás volt.
Harmadik nap a lányok mentek vissza locsolkodni a fiús hazákhoz. Kit hogy locsoltak meg előző nap, úgy adta vissza. Szép szokás volt, sajnos ma már csak papíron él.
Csirmazné Cservenyák Ilona
A Magyar Kultúra Napja megünneplésének igénye az 1980-as években fogalmazódott meg. 1989 óta kezdett országosan általánossá válni, hogy minden év január 22-én, a Magyar Himnusz születésnapján ünnepi megemlékezéseket tartunk.
Az idén, 2021-ben éppen 198 éve annak, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én befejezte a Himnusz megírását. Méltóbb napot nem is választhattunk volna a magyar kultúra megünneplésére, mint nemzeti imádságunknak ezt a mindenévi születésnapját.
Nemzeti fohászunk 1829-ben az „Auróra” Almanachban jelent meg először. A Nemzeti Színház 1844-ben írt ki pályázatot megzenésítésére; Erkel Ferenc nyertes művét még abban az évben, július 2-án bemutatták, s bár közismertté vált, még sokáig a Szózatot tekintették nemzeti himnusznak.
1844 augusztusában a Széchenyi-gőzös vízrebocsátása alkalmával először hangzott el nyilvános ünnepségen, majd pedig augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén – Rákos mezején – liturgikus keretek között. Még ugyanebben az évben Kolozsváron egy színházi előadást követően; 1848. március 15.-én Marosvásárhelyen az ifjúság fáklyás menetben énekelte a himnuszt.
Hivatalos ünnepen 1848. augusztus 20-án, a budai Mátyás-templomban hangzott el először.
A Magyar Kultúra Napján emlékezzünk meg arról is, hogy a nagybetűs Himnuszunk előtt is voltak és vannak olyan vallásos népénekeink, amelyeket elődeink, s mi, utódok is himnusznak kijáró áhítattal énekelünk. Gondoljunk csak az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga”; „Ki tudja merre”; „Ó, én édes Jó Istenem” kezdetű énekekre. A „Boldogasszony Anyánk” pedig a Kölcsey-Erkel remekmű előtt minden magyar közös himnikus éneke volt. Ezeket napjainkban is áhítattal énekeljük – legalábbis mi, középkorú és az idősebb generáció tagjai. Ifjúságunkat is rá kell hangolni. Bőven van tennivalónk e téren is, mert bizony voltam már olyan iskolai ünnepségen, ahol nemzeti Himnuszunk lemezről szólt, s alig-alig énekelték a növendékek.
Kölcsey kéziratán a cím így áll: Himnusz a magyar nép zivataros századaiból. A szerző ugyanis visszahelyezte költeményét a múltba, a török hódoltság korába, s beleélte magát egy akkori protestáns prédikátor helyzetébe. Ez a lélekbeli visszahelyezkedés érteti meg a mű mélyen vallásos jellegét, bűntudatát, imaformáját, biblikus nyelvezetét, történelemszemléletét. Az első és az utolsó versszakban megszólított Isten a történelem irányítója, tőle kaptuk ajándékba a szép hazát, de bűneink miatt sújt a balsors hosszantartó szenvedéssel. A 16-17. századi siralmas énekek (Jeremiádok: a műfaj elnevezése Jeremiás próféta nevéből származik, lásd Siralmak könyve) történelemlátása ez, melyek a bűnök számbavételével alátámasztják, majd elsiratják a magyarság széthullását.
A Himnuszt a minden hiábavalóság keserűsége hatja át, de ebben az imádságban a remény is felcsillan, hiszen kéri és reméli Isten áldását, szánalmát a magyar nép iránt, hiszen megbűnhődtük már a múltat, s jövendőt.
Ha a mű szerkezetét közelebbről szemléljük, azt kell látnunk, hogy az első versszak egy könyörgés imaformula: „Isten, áldd meg a magyart…”. A 2. és 3. strófa Isten ajándékainak felsorolása, a 4. egy fájdalmas sóhaj: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben…”. Az 5-6. szakaszokat az érzelmi, hangulati tetőpont, izgatott lelkiállapot, komor indulat jellemzi. A 7. strófa tehetetlen kétségbeesés, majd az utolsó versszak ismét imaformula, könyörgés Isten szánalmáért.
A Magyar Kultúra Napja legyen tehát a remény napja is. Az Istenhez ragaszkodó családok oltalmazójának, Szent Józsefnek tematikus évében pedig mélyítsük el a Krisztusmisztérium ismeretét, és tanúsítsuk a benne való hitünket. Higgyünk Isten igazságosságában és irgalmában, hiszen megbűnhődtük már azokat a bűnöket is, amiket még el sem követtünk.
Legyünk büszkék nemzeti kultúránkra, mint ahogyan például a franciák, a németek, na és a finnek is büszkék saját kultúrájukra. Ez utóbbi nép minden év február 28-án megtartja a Kalevala napját, amely ünnepe az egész finn kultúrának is. Ez az 1800-as években még oly egyszerű körülmények között élő nép a 21. század Európájának egyik leggazdagabb országa ma. Ezt azzal érte el, hogy megőrizte identitását és értékeit, s kidolgozta és ápolja nemzeti kultúráját.
Egy francia író, Jean Lemaire de Belges 1511-ben ezt írta: „Magyarország a kereszténység védőbástyája”. A híres Milton pedig ezt mondta: „Büszke vagyok arra, hogy Magyarország és Anglia között kulturális kapcsolat áll fenn”. Bismarck német kancellár ezt nyilatkozta:”Különös nép a magyar, de nekem nagyon tetszik.” Eduard Sayous így szólt: „A nyugati nemzeteknek hálával kell elismerniük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket Magyarország tett a civilizációnak, először, amikor testével vetett gátat a barbarizmusnak, majd midőn tántoríthatatlan bátorsággal ragaszkodott szabadságához.”
Minden nemzet kultúrájára veszélyt jelent a globalizáció! Az „egyenkultúra” a gyökereket veszi célba, a nemzetek HIV vírusa, amely a nemzeti kultúrák immunrendszerét teszi védekezésre képtelenné. A sátáni cél nyilvánvaló: tulajdonságok nélküli, jellegtelen masszává akarja gyúrni az egész emberiséget, azaz, manipulálható rabszolgákká.
Babits Mihály, „Az írástudók árulása” c. tanulmányában így fogalmaz: „… az a kultúra pedig, ahol a megismerés főforrása az ösztön, és egyedüli értékmérője a hasznosság, ahol a legmagasabb morál a falka harcában való önfeláldozás, s ahol még az ész is csak az ösztönélet izgatója, vagy az Akarat szolgája akar lenni: nem emberi, hanem állati kultúra…”
Amikor Ádám azt a feladatot kapja – ez is része az ember rendeltetésének – hogy a világot jelképező Édenkertet művelje és őrizze, akkor ebből kiolvashatjuk azt a küldetést, amit a „kultúra” fogalma tartalmaz.
Isten, áldd meg a magyart… és minden teremtményedet! Hiszen Te akartad, hogy a népek-nemzetek-kultúrák sokfélék legyenek, és azért küldted Egyszülött Fiadat a világba, hogy a nemzetek Megváltója legyen.
K. Dudás Mária