1

A Magyar Kultúra ünnepe

A Magyar Kultúra Ünnepe

K. Dudás Mária írása

A Magyar Kultúra Napja megünneplésének igénye az 1980-as években fogalmazódott meg. 1989 óta kezdett országosan általánossá válni, hogy minden év január 22-én, a Magyar Himnusz születésnapján ünnepi megemlékezéseket tartunk.

Az idén, 2021-ben éppen 198 éve annak, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én befejezte a Himnusz megírását. Méltóbb napot nem is választhattunk volna a magyar kultúra megünneplésére, mint nemzeti imádságunknak ezt a mindenévi születésnapját.

Nemzeti fohászunk 1829-ben az „Auróra” Almanachban jelent meg először. A Nemzeti Színház 1844-ben írt ki pályázatot megzenésítésére; Erkel Ferenc nyertes művét még abban az évben, július 2-án bemutatták, s bár közismertté vált, még sokáig a Szózatot tekintették nemzeti himnusznak.

1844 augusztusában a Széchenyi-gőzös vízrebocsátása alkalmával először hangzott el nyilvános ünnepségen, majd pedig augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén – Rákos mezején – liturgikus keretek között. Még ugyanebben az évben Kolozsváron egy színházi előadást követően; 1848. március 15.-én Marosvásárhelyen az ifjúság fáklyás menetben énekelte a himnuszt.

Hivatalos ünnepen 1848. augusztus 20-án, a budai Mátyás-templomban hangzott el először.

A Magyar Kultúra Napján emlékezzünk meg arról is, hogy a nagybetűs Himnuszunk előtt is voltak és vannak olyan vallásos népénekeink, amelyeket elődeink, s mi, utódok is himnusznak kijáró áhítattal énekelünk. Gondoljunk csak az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga”; „Ki tudja merre”; „Ó, én édes Jó Istenem” kezdetű énekekre. A „Boldogasszony Anyánk” pedig a Kölcsey-Erkel remekmű előtt minden magyar közös himnikus éneke volt. Ezeket napjainkban is áhítattal énekeljük – legalábbis mi, középkorú és az idősebb generáció tagjai. Ifjúságunkat is rá kell hangolni. Bőven van tennivalónk e téren is, mert bizony voltam már olyan iskolai ünnepségen, ahol nemzeti Himnuszunk lemezről szólt, s alig-alig énekelték a növendékek.

Kölcsey kéziratán a cím így áll: Himnusz a magyar nép zivataros századaiból. A szerző ugyanis visszahelyezte költeményét a múltba, a török hódoltság korába, s beleélte magát egy akkori protestáns prédikátor helyzetébe. Ez a lélekbeli visszahelyezkedés érteti meg a mű mélyen vallásos jellegét, bűntudatát, imaformáját, biblikus nyelvezetét, történelemszemléletét. Az első és az utolsó versszakban megszólított Isten a történelem irányítója, tőle kaptuk ajándékba a szép hazát, de bűneink miatt sújt a balsors hosszantartó szenvedéssel. A 16-17. századi siralmas énekek (Jeremiádok: a műfaj elnevezése Jeremiás próféta nevéből származik, lásd Siralmak könyve) történelemlátása ez, melyek a bűnök számbavételével alátámasztják, majd elsiratják a magyarság széthullását.

A Himnuszt a minden hiábavalóság keserűsége hatja át, de ebben az imádságban a remény is felcsillan, hiszen kéri és reméli Isten áldását, szánalmát a magyar nép iránt, hiszen megbűnhődtük már a múltat, s jövendőt.

Ha a mű szerkezetét közelebbről szemléljük, azt kell látnunk, hogy az első versszak egy könyörgés imaformula: „Isten, áldd meg a magyart…”. A 2. és 3. strófa Isten ajándékainak felsorolása, a 4. egy fájdalmas sóhaj: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben…”. Az 5-6. szakaszokat az érzelmi, hangulati tetőpont, izgatott lelkiállapot, komor indulat jellemzi. A 7. strófa tehetetlen kétségbeesés, majd az utolsó versszak ismét imaformula, könyörgés Isten szánalmáért.

A Magyar Kultúra Napja legyen tehát a remény napja is. Az Istenhez ragaszkodó családok oltalmazójának, Szent Józsefnek tematikus évében pedig mélyítsük el a Krisztusmisztérium ismeretét, és tanúsítsuk a benne való hitünket. Higgyünk Isten igazságosságában és irgalmában, hiszen megbűnhődtük már azokat a bűnöket is, amiket még el sem követtünk.

Legyünk büszkék nemzeti kultúránkra, mint ahogyan például a franciák, a németek, na és a finnek is büszkék saját kultúrájukra. Ez utóbbi nép minden év február 28-án megtartja a Kalevala napját, amely ünnepe az egész finn kultúrának is. Ez az 1800-as években még oly egyszerű körülmények között élő nép a 21. század Európájának egyik leggazdagabb országa ma. Ezt azzal érte el, hogy megőrizte identitását és értékeit, s kidolgozta és ápolja nemzeti kultúráját.

Egy francia író, Jean Lemaire de Belges 1511-ben ezt írta: „Magyarország a kereszténység védőbástyája”. A híres Milton pedig ezt mondta: „Büszke vagyok arra, hogy Magyarország és Anglia között kulturális kapcsolat áll fenn”. Bismarck német kancellár ezt nyilatkozta:”Különös nép a magyar, de nekem nagyon tetszik.” Eduard Sayous így szólt: „A nyugati nemzeteknek hálával kell elismerniük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket Magyarország tett a civilizációnak, először, amikor testével vetett gátat a barbarizmusnak, majd midőn tántoríthatatlan bátorsággal ragaszkodott szabadságához.” 

Minden nemzet kultúrájára veszélyt jelent a globalizáció! Az „egyenkultúra” a gyökereket veszi célba, a nemzetek HIV vírusa, amely a nemzeti kultúrák immunrendszerét teszi védekezésre képtelenné. A sátáni cél nyilvánvaló: tulajdonságok nélküli, jellegtelen masszává akarja gyúrni az egész emberiséget, azaz, manipulálható rabszolgákká.

Babits Mihály, „Az írástudók árulása” c. tanulmányában így fogalmaz: „… az a kultúra pedig, ahol a megismerés főforrása az ösztön, és egyedüli értékmérője a hasznosság, ahol a legmagasabb morál a falka harcában való önfeláldozás, s ahol még az ész is csak az ösztönélet izgatója, vagy az Akarat szolgája akar lenni: nem emberi, hanem állati kultúra…”

Amikor Ádám azt a feladatot kapja – ez is része az ember rendeltetésének – hogy a világot jelképező Édenkertet művelje és őrizze, akkor ebből kiolvashatjuk azt a küldetést, amit a „kultúra” fogalma tartalmaz.

Isten, áldd meg a magyart… és minden teremtményedet! Hiszen Te akartad, hogy a népek-nemzetek-kultúrák sokfélék legyenek, és azért küldted Egyszülött Fiadat a világba, hogy a nemzetek Megváltója legyen.

K. Dudás Mária

 




KARÁCSONYI AJÁNDÉK

KARÁCSONYI AJÁNDÉK

K. Dudás Mária írása

Akkoriban még fiatal fruska voltam. A sorompón túl, a „Vasútalján”, a Lövői úton laktunk, Hámoriék szomszédságában.

Hámori Győző, Ambrus atya az édesanyjával lakott, velünk rézsutosan szemközt. Gyakran átszaladgáltam hozzájuk. Amikor Brusi bácsi elutazott – ami gyakran megesett – olyankor náluk is aludtam, ugyanis az én tisztem volt vigyázni Hámori nénire. Nagyon szerettem náluk időzni, mert Ambrus atya nekem megengedte, hogy kutakodjak a könyvtárában.

Sajnos már nem emlékszem arra, hogy melyik könyvben, vagy folyóiratban olvastam egy megható karácsonyi történetet, melynek sem a címére, sem a szerzőjére nem emlékszem. Maga a történet azonban olyan mélyen megérintett, hogy a lényege ma is a fejemben van.

A fantáziámmal egy kicsit kiszínezem, de a történet magvát nem én találtam ki.

Nem túl régen történt. Azokban az időkben már csak az idősebb emberek vették fel a matyó népviseletet. Valahol a Bükk-hegyég lábánál, a Hór- és a Kánya-patak között lakott egy fiatal házaspár. Rajongásig szerették egymást. Mélyen vallásosak voltak. Mindig együtt jártak szentmisére, otthon is együtt imádkoztak. A gyermekáldást Pünkösdre várták. Anyagi értelemben nagyon szegények voltak, lelki és szellemi kincsekben azonban bővelkedtek.

Közeledett a Karácsony. Számukra ez az ünnep a Megváltó érkezéséről szólt. Az asszonyka úgy gondolkodott, hogy mivel a Kisjézust Égi Atyja ajándékul küldte a világba minden nép és nemzet számára, ezért az ajándékozás hozzátartozik a Karácsonyhoz. Törte is a fejét, hogy imádott férjét mivel is lephetné meg Szenteste. Pénze nem volt. Hosszas lamentálás után eszébe jutott, hogy a borbély, amikor csak összetalálkoztak, mindig mondta, hogy szívesen lenyírná rövidre a gyönyörűszép hosszú haját, hogy parókát csináljon belőle. Tisztességesen megfizetné az árát. Ám ezidáig nem tudta rászánni magát. Sokáig vívódott, míg végül mégiscsak elment a borbélyhoz. Az nagyon csodálkozott, meg is kérdezte, hogy ugyan mi vitte rá, hogy eladja a haját, méghozzá Szenteste napján. A fiatalasszony elmondta, hogy a férjének van egy szép zsebórája, ami az édesapjáé volt, de elveszett az óralánc, így nem tudja rendesen használni. A pénzen óraláncot vesz a férjének Karácsonyra. Nem akarta előbb levágatni a haját, mert akkor a férje idő előtt észrevette volna.

Az ifjú férj is azon törte a fejét, hogy mivel is lephetné meg angyali kis feleségét. Pénze neki sem volt. Az egyetlen vagyona, a szívének oly kedves apai öröksége, a zsebóra volt. Úgy gondolkodott, hogy lánc nélkül nemigen veszi hasznát az órának, eladja és karácsonyi ajándékul vesz az árából felesége gyönyörű hajába egy gyöngyházfényű hajcsatot.

Elérkezett a Szenteste. A mákos guba már elkészült az ünnepi vacsorához. A fiatal pár kiment az udvarba, borókaágakat vágtak a kertből, bevitték a „tisztaszobába”, s felfüggesztették a mennyezeti gerendára. Pattogatott kukoricából készítettek füzéreket, s azzal díszítették. Aggattak rá még kicsi almákat, aranyozott diót, és icipici méretű papírból készült szentképeket is. Készen volt a karácsonyfa, melynek mindig a szoba sarkában volt a helye, a házi-oltár közelében felfüggesztve.

Gyertyát gyújtottak, s az ifjú férj felolvasta Lukács evangéliumából Jézus születésének történetét. Miután áldott Karácsonyt kívántak egymásnak, következett az ajándékozás pillanata. A férfi elővette a gondosan becsomagolt kis dobozkát, s asszonya kezébe adta. Ő izgatottan bontotta ki, s mikor meglátta a gyönyörű ékszert, kissé elsápadt. Ő is átnyújtotta a kis csomagocskát férjének, melyben az óralánc lapult. A férfi, gyermeki izgalommal bontotta ki az ajándékot, s mikor meglátta, ugyancsak elképedt. Egy ideig szótlanul néztek egymásra. Az asszonyka lassan leoldotta a fejéről a kendőt, feltartotta a hajcsatot, s azt mondta, hogy sebaj, a haja egyszer újra megnő. A férfi pedig bevallotta, hogy az ajándékcsatot bizony az óra árából vette. Csak néztek egymásra, s olyan derűs kacagásban törtek ki, hogy azóta sem tudták abbahagyni, s talán még most is kacagnak, ha ugyan még élnek.




Az első karácsonyi ének

K. Dudás Mária
Az első karácsonyi ének

 

Ezen a szép napon örvendezzünk emberek,
Szívünkben, ajkunkon szép énekek zengjenek.
A versek ma Adventről, Karácsonyról szólnak,
Az angyalok nemsoká’ Glóriát dalolnak.

Mária és József útra kelt Názáretből,
Betlehembe igyekeznek kötelességből;
Népszámlálásra mennek császári parancsra,
De hol találnak szállást fázós éjszakára?

A kegyes Istenanya méhe-templomából
Készül a Gyermek, hogy Atyja akaratából
Megváltói küldetését hamar elkezdje,
S földi útját Jeruzsálemben befejezze.

Jézus Krisztus legyen minden élet forrása,
Égi Atyja öröktől fogva így akarta.
Megmutatta magát Isten a Hóreb-hegyen,
Úgy intézte: Illés annak tanúja legyen.

Isten Fia „Nap”, a Világ Világossága,
Atyaisten küldte világ megváltására.
Antikrisztus e világ gonosz fejedelme,
Fölkent dolga, hogy Ördög művét romba döntse.

A Sátán a Hold fia, nincsen saját fénye,
Ő csak lumineszkál, nincs semmi szép erénye.
Fénylopó Ő, a sötét Újholdat szereti,
Aki akkor nem vigyáz, rútul végezheti.

A Szent Család már megérkezett Betlehembe,
S még nincs szállásuk: mennek, mennek azt keresve.
Mária vajúdik, s egy barlang-istállóban
Megszülte Jézuskáját, egyszerűen, halkan.

Hirtelen angyalok sokasága jelent meg,
És fölcsendült az első karácsonyi ének:
Dicsőség legyen a magasságban Istennek,
S békesség a jóakaratú embereknek.




Fókuszban a honismeret

Fókuszban a honismeret

 A Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének három tagja: Csirmazné Cservenyák Ilona, Dr. Szedresi István és K. Dudás Mária szept. 9- én Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban részt vett a B.-A.-Z. Megyei Honismereti Egyesület „Szülőföldünk” c. periodikájának bemutatóján annak okán, hogy mindhármuknak szerepel benne mezőkövesdi vonatkozású írása.

 Rossz hír, hogy a papíralapú könyv mindössze száz példányban jelent meg, így már aranyért sem lehet kapni. Jó hír, hogy hamarosan meg fog jelenni online formában is, így bárki számára hozzáférhető lesz. Elsősorban azoknak ajánlom, akik fokozottan érdeklődnek megyénk helytörténete iránt. Azok is találnak benne izgalmas olvasmányokat, akik általában figyelemmel kísérik a honismereti alkotásokat.

 A könyvbemutató után részt vettünk a Megyei Honismereti Egyesület tisztújító közgyűlésén is, ahol Csirmazné Cservenyák Ilona újra bizalmat kapott, így továbbra is az elnökség tagjaként folytathatja munkáját.

 Nagyon megörültünk annak, hogy még Miskolcon is számontartják, hogy Laczkó Pető Mihály milyen rangos kitüntetést kapott a közelmúltban. Kérték, hogy adjuk át neki gratulációikat. Az is elhangzott, hogy tavaly Mezőkövesden jártak és a Takács István Gyűjteményben olyan tárlatvezetésben volt részük, amilyet eddig még soha sehol nem tapasztaltak. A tárlatvezető Laczkó Pető Mihály volt, aki olyan felejthetetlen élményt nyújtott számukra azzal, hogy olyan értőn és elhivatottan ismertette meg őket a gyönyörűséges Takács-életművel.

K. Dudás Mária




Pető Margit születésnapjára

K. Dudás Mária:
Pető Margit születésnapjára

Szeptember tizenharmadikán
születésnapod lesz Margitkám!
A nyolcvanötödikbe lépsz be:
gombócból is sok, nemhogy évben.

No, de félretéve a tréfát,
Istennek azért adjunk hálát,
hogy ezt a szép kort így megérted,
mert még sok-sok terve van Véled.

Ezerkilencszázharmincötben
viharos volt a történelem,
már készült a nagy világégés,
mikor Kövesden megszülettél.

Édesanyád „íróasszony” volt.
Édesapád a fronton harcolt,
Ti háborús árvák lettetek,
igen nehéz lett életetek.

Mezőkövesd szülővárosod,
itt dőlt el, hogy milyen lesz sorsod.
Szép matyó rózsák között éltél,
így híres matyó művész lettél.

Matyónak születtél, léted ez,
s örököd, hogy valami lettél,
egy versben Mamádnak köszönöd,
s matyó volt az összes felmenőd.

Jeleket hagysz itt könyveiddel,
szépre tanítasz képeiddel.
Méltónak találtattál arra,
hogy legyél Kövesd díszpolgára.

Az Isten éltessen sokáig,
mígcsak füled nem ér bokáig.
Írjál, fessél még sokat nekünk,
Hogy Terád még büszkébbek legyünk!