A költészet napjáról

A magyar költészet napját hazánkban – az anyaországban és a határon túli magyarlakta településeken – 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük.

Mezőkövesden is szép hagyománya van már annak, hogy ez ünnepnapon irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat, szavalóversenyeket, író-olvasó találkozókat, rendhagyó irodalomórákat szervezünk.

Az idén, április 12-én a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete (MAME) író-olvasó találkozó megtartásával tisztelgett a magyar líra előtt, melynek a Közösségi Ház adott otthont.

Lénárth Mária, írói nevén Léria Dipán Budapesten él, ám matyó gyökerekkel rendelkezik, ugyanis édesapja Mezőkövesden született. A MAME elnöke, Csirmazné Cservenyák Ilona bemutatta a versszerető közönségnek a szerzőt, aki eddig 22 kötetet mondhat magáénak.

A délután folyamán a szerző saját műveiből olvasott fel, majd beszélt munkásságáról, szerzeményei születésének körülményeiről. Szólt 4 verseskötetéről, amely 1350 verset tartalmaz, továbbá arról, hogy 13 regénye, 3 idézetgyűjteménye és 2 mesekönyve látott napvilágot eddig.

Befejezésül a MAME alelnöke, Kisné Dudás Mária elszavalta Léria Dipán „Szeretlek érte” című szerelmes versét: „… Te vagy akit szeretni lehet anélkül, hogy magamat feladni kéne, és megmaradhat bennem a béke. … szeretlek érte. …”

A rendezvény dedikálással és ajándékozással zárult.

K. Dudás Mária

K. Dudás Mária: Boldog születésnapot!

Már rügyeznek a fák kint a kertben,
S ma itt vagytok hű pároddal, ketten.
Nyolcvan évvel ezelőtt születtél,
Háborút és békét is megéltél.

Elégedett lehetsz a sorsoddal,
Mert harmóniában élsz társaddal:
Juditkáddal és a hegedűddel –
Idős korban ez nem kevés, hidd el!

Nyolcvan évbe sok minden belefér,
S tán nem minden fekete és fehér.
Tarnaszentmiklós és Mezőkövesd –
Gondolatban gyermekkorod kövesd.

Debrecen, Hamburg és Szlovénia,
Kecskemét, Poroszló, pandémia:
Ez mind egy állomás életedben,
Most már pihenhetsz elégedetten.

Katonaorvos voltál, ezredes,
A bőröd itt-ott tán már szederjes,
De Istennek még terve van Veled,
Így biztos lesz még jónéhány teled.

Az Isten éltessen még sokáig,
Míg csak a füled nem ér bokáig!
Jóbarát elérhet Téged otthon:
szederszal kukac gmail pont kom.

Mezőkövesd, 2023. április 22.

MATYÓK A FÉNY VÁROSÁBAN

A debreceni kiállítás után a mátészalkai Szatmári Múzeumban került bemutatásra a mezőkövesdi Árvai Erzsébet és Kovács Szabolcs körbeölelt Himnusz c. táblakép kollekciója, március 18-án.

Ez a kiállítás bővült az előzőhöz képest. Erzsébet asszony az eltelt egy hónapban elkészített egy újabb darabot, így most a fény városában, Mátészalkán már hét körbehímzett Himnuszt csodálhatott meg a közönség. A szebbnél-szebb kézimunkák sorban mutatják be a mezőkövesdi matyóhímzés fejlődéstörténetét, a kezdetektől napjainkig.

Ez a kiállítás gazdagodott a mezőkövesdi népi iparművész, Kiss Mátyás faragott munkáival is. Bemutatásra került pl. a történelmi Magyarország, valamint magyar kiválóságaink, köztük a most ünnepelt kétszáz éves Himnusz szerzőjének portréja is – kifaragva.

A rendezvényt a házigazda, Dr. Cservenyák László etnográfus, múzeumigazgató nyitotta meg. Köszöntötte a vendégeket, elmondta, hogy Mátészalka azért a fény városa, mert Magyarországon itt vezették be legelőször az utcai közvilágítást, sőt ez nemzetközi viszonylatban is úttörő dolognak számít.

Ezzel a tárlattal tisztelgünk a 200 éves nemzeti Himnuszunk előtt, és a mai napon van az újrahasznosítás világnapja is, aminek az a lényege, hogy a régmúlt értékeket hogyan lehet újragondolva átmenteni és megőrizni a mának és a jövőnek. Nem csak a tárgyi értékeket, hanem a különböző tájegységek szellemi és gasztronómiai kincseit is érteni kell ezalatt – tette hozzá.

Dr. Petrányi-Szöőr Anna, a Hímezz Magyarra Alapítvány Kuratóriumának elnöke, és a 2019-es Szeleczky Zita Emlékév szervezője is megosztotta gondolatait arról, hogy az eredeti állapotában már nem használható értékeket kreatív módon hogyan lehet új életre kelteni, újraformázni azt, ami még megmenthető belőle, és egy új értéket alkotni. Példaként említette a matyó- és a beregi keresztszemes hímzést. Az újrahasznosítás szerelmeseiként nem egyszerűen környezetvédőként, hanem teremtésvédőként határozta meg közösségüket. Alapítványuk célja: felelevenített legendák és újrahasznosított tárgyak segítségével megőrizni a kulturális értékeket.

Kiss Mátyás beszélt gyűjtő munkájáról, az általa készített oromfalakról és matyó kapukról, majd bemutatta az itt kiállított faragott alkotásait. Felhívta a figyelmet Kovács Szabolcs kiállított 9 db táblaképére is, amelyeken a Himnusz körbe van festve a bútorfestésnél alkalmazott virágmotívumokkal, a fejlődéstörténetét is megidézve.

A Liszt Ferenc-díjas Dévai Nagy Kamilla előadóművész beszélt a legendás színésznőhöz, Szeleczky Zitához fűződő személyes kapcsolatáról. Mivel még tart a Petőfi-emlékév, Kamilla művésznő megzenésített Petőfi-versekkel örvendeztette meg a közönséget.

Réti Éva, újrahasznosító kézműves arról beszélt, hogy az őseink által ránk hagyott tárgyi értékeket, hímzéseket, horgolásokat miképpen álmodja újra ruhákban, használati tárgyakban, hogyan lehet azokat újragondolva a mai életünkben használni. Kiállításra kerültek az általa ily módon készített ruhák és táskák. Ezek között sokan rácsodálkoztunk egy mai modern szabású női farmerruhára, amelyet egy kidobásra ítélt régi ruháról megmentett csipkével díszített.

Rakonczai Ibolya, a Hímezz Magyarra Baráti Kör vezetője beszélt a beregi keresztszemes hímzésről, amely hungarikum. Felhívta a figyelmet a kiállított tárgyak között egy újrahasznosított női táskára, amely beregi keresztszemes hímzéssel volt díszítve. Ez a díszítő elem eredetileg egy már elhasználódott, megrongálódott asztalterítőből lett átmentve.

A mezőkövesdi népi hímző, Árvai Erzsébet bemutatta azt a hét darab általa készített táblaképet, amelyen a Himnusz 1. versszakát körbehímezte matyó motívumokkal. Megmutatta a készülő 8. darabot is, amely szűcsmintával gyarapítja majd a kollekciót. A saját hímzésein keresztül ismertette meg az érdeklődőkkel a mezőkövesdi matyó népi hímzés fejlődéstörténetét.

Dr. Cservenyák László köszönetet mondott az előadóknak és a kiállító alkotóknak, virággal és egy Mátészalkáról szóló könyvvel ajándékozta meg őket.

K.Dudás Mária

A debreceni Méliusz Központi Könyvtár adott helyt a „Körbeölelt Himnusz”c. kiállításnak, amely január 21-én nyílt meg ünnepélyes keretek között a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Mondhatni, szó szerint és átvitt értelemben is körbeöleltük azt a Himnuszt, melyet Kölcsey Ferenc éppen 200 évvel ezelőtt fejezett be, s amely ma már Magyarország alaptörvényébe iktatott hivatalos állami Himnuszunk.

Erre a jeles alkalomra a mezőkövesdi matyó származású Árvai Erzsébet népi hímző elkészített hat darab táblaképet, melyeken a Himnusz 1. versszaka körbe van hímezve mégpedig úgy, hogy sorban mutatja be a mezőkövesdi matyó hímzés fejlődéstörténetét. Ennek megfelelően az 1. darab az 1850 előtti, piros-kék színekkel varrott „ó-matyó”, a 6. darabja pedig az a színes matyó, amit manapság általában matyónak ismer a nagyközönség. A kiállítás anyagát 2022. adventi időszakában megáldotta a budapesti Szent Rókus-kápolna plébánosa, Dr. Breznay István.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelen lehettem ennek a munkának minden szakaszában, a tervezéstől a megvalósulásig. Dicséret illeti Erzsébet asszonyt, aki 3-4 hónapon keresztül napi 10-12 órán át öltögetett, hogy határidőre elkészüljön a hímzésekkel.

Kiállításra került további 9 db táblakép is. Sokan rácsodálkoztak a szintén mezőkövesdi népi iparművész Kovács Szabolcs munkáira is. A Népművészet Mestere (és számos más kitüntetés birtokosa) körbefestette a Himnusz 1. versszakát a bútorfestésnél alkalmazott színes virágmotívumokkal. Ebben az esetben is volt meghatározott sorrendje a képek bemutatásának. Az „öregkék” alapra festett motívumok nyitották a sort, ami 1810-ig volt jellemző. Utána következett az uralkodó „habos-piros”, majd a zöld és a fehér alapszín.

Ennek a kiállításnak az ötlete a Hímezz Magyarra Alapítványban és Baráti Körében fogalmazódott meg, így a megszervezését és lebonyolítását is ők vállalták fel.

A cívis városban Dr. Petrányi-Szöőr Anna, a Hímezz Magyarra Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntötte a szép számú érdeklődőt és beszélt a Himnusz születésének történetéről. Kérésére kórusban szavaltuk el nemzeti imádságunk 1. versszakát.

Dr. Kovács Attila református lelkész megáldotta a rendezvényt, melyhez a 27. zsoltárt hívta segítségül.

A Liszt Ferenc-díjas Dévai Nagy Kamilla előadóművész elénekelte és gitárral pengette az „Ó, Istenünk, eléd letérdelünk” kezdetű éneket.

A kiállítást Dr. Cservenyák László etnográfus, címzetes egyetemi docens, a Szatmári Múzeum igazgatója nyitotta meg. Azzal kezdte, hogy különös nagy év volt az 1823-as esztendő, hiszen a ma ünnepelt Himnusz mellett Petőfi és Madách is akkor született.

Ismertette Kölcsey életútját, földrajzi és történelmi áttekintést vázolt fel a himnuszköltő szűkebb hazájáról, Szatmárcsekéről és a szatmárságról általában. Utána beszélt még a népművészetről, a magyar motívumkincsről. Rámutatott az emberek önkifejezései vágyára, amely például a hímzésekben is tetten érhető. Szólt még Matyóföldről, a matyóságról, a matyó népművészetről, majd bemutatta a kiállító népi hímző, Árvai Erzsébet hímzéseit, amellyel körbehímezte a Himnusz 1. versszakát. A továbbiakban felhívta a figyelmet a szintén itt kiállított Kovás Szabolcs népi iparművész munkáira is. „Ez a kiállítás a látható szeretet” – tette hozzá, majd elszavalt egy Nagy László-verset is: „… Sose feledd: példa vagy!”

Ezt követően Weisz Péter, a Barankovics Alapítvány Izraelita Műhelyének elnöke, aki zsidó vallású magyar emberként határozta meg magát, beszélt reformációról, reformkorról, a nemzetti önállósodási vágyról, összefogásról, a zsidó emancipációról, a neológ zsidóságról. Haynaut is megidézte, aki azt mondta, hogy az 1848/49-es események a zsidók nélkül másképpen alakulhattak volna. Weisz Péter azt is mondta, hogy a 19. századi polgári forradalomban a zsidóságnak fontos szerepe volt, amely elhozta számukra a szabadságot és az egyenlőséget. Befejezésül egy hosszú Szép Ernő-verset is felolvasott.

Ez a rendezvény egyben a világhírű idegsebész, Dr. Csókay András szabadegyetem alapító, fővédnök, „Krisztus, a nemzet megváltója” c. előadássorozatának nyitánya is volt. Beszélt Krisztusról, mint a tudomány megváltójáról és arról is, hogy minden globalizációs szándék célja, hogy eltántorítson a Szentháromságtól. Jézus jelenléte egy hármas erőtérben valósul meg – tette hozzá.  Azután János evangéliumának 14,20 versét idézte: „Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek.” E szavakat azzal összefüggésben mondta, hogy Jézust ma is el akarják távolítani, de nem lehet, mert bennünk és nemzetünkben lakik. Ennek tudata fontos szerepet játszik magyar önazonosságunk megélésében. Identitásunk megtartása a fontos! Magyarságunk a hivatásunk, és ennek megélése a mindennapokban, a mai világban kihívás, de fontos küldetésünk. Végül megismertetett bennünket egy új foglommal: „glokalizáció”. Ha jól értettem, ez azt jelenti, hogy gondolkodjunk globálisan (lássuk a nagy összefüggéseket), de cselekedjünk lokálisan, vagyis a nemzeti érdek nem lehet a globalizáció áldozata.

A továbbiakban Dévai Nagy Kamilla felolvasott egy részletet saját életrajzi ihletésű könyvéből. „Sokan azt gondolják, hogy a művész élete csupa csillogás” – mondta. Az elhangzott részlet arról szólt, hogy az ő életében is voltak mélypontok, s hogyan lábalt ki belőle és látta meg újra a reményfényt. „Elmúlt a keserűségem és többé nem is jött vissza, mert fogta a kezemet az Úr” – tette hozzá.

Dr. Petrányi-Szöőr Anna, aki a rendezvény moderátora is volt, arról beszélt, hogy miképpen született meg az ötlet a Himnusz körbeöleléséről.

Rakonczai Ibolya, a Hímezz Magyarra Baráti Kör vezetője, a rendezvény védnöke tanúságot tett magyarságtudatáról. „Éljük meg közösségekben magyarságunkat, ahogyan Isten rendelte” – zárta gondolatait.

Végül önként jelentkezéses alapon további tanúságtételekre is sor került.

Befejezésül Dévai Nagy Kamilla elénekelte az „Annyi mindent kéne még elmondanom” kezdetű dalt, majd a közönséggel együtt elénekeltük Régi Magyar Himnuszunkat, a Boldogasszony Anyánk kezdetűt, s legvégül a Székely Himnuszt is.

A kiállítás anyagát legközelebb Mátészalkán láthatják az érdeklődők.

Árvai Erzsébet munkái

Kovács Szabolcs munkái

Hímezz Magyarra Baráti Kör

K. Dudás Mária

A Magyar Kultúra Napja alkalmából megjelent a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Honismereti Egyesület gondozásában a „Szülőföldünk” című periodika 40-41. száma, melynek bemutatója január 24-én volt Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnáziumban.

A rendezvényen Mezőkövesdről részt vett Csirmazné Cservenyák Ilona, Kisné Dudás Mária és Petrán Benedek, akiknek írásait tartalmazza a szóban forgó kiadvány.

Papír alapon 250 példányban jelent meg. Csakúgy, mint a periodika előző száma, ez a legfrissebb is hamarosan elérhető lesz online formában is.

Rendkívül olvasmányos, érdekes, új adatokat is tartalmaz a honismeret és helytörténet tárgykörében.

Jó szívvel ajánlom fiataljainknak is, mert számos olyan igényes írás található benne, melyet diákok írtak, bámulatos tudásról és szorgalomról tanúságot téve. Jó lenne, ha minél több fiatal kedvet kapna a kutatáshoz és íráshoz a mieink közül is.

A mezőkövesdi Városi Könyvtár helytörténeti részlegében hamarosan elérhetővé tesszük a „Szülőföldünk” c. könyvet.

K. Dudás Mária

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk az Egyesület minden tagjának!

A csend napja – K. Dudás Mária verse

Nagyszombaton a Szentsír előtt emlékezek,
a csend napján Üdvözítőnkről elmélkedek,
elmúlásra és feltámadásra gondolok –
hétköznapi gondot most magam mögött hagyok.

„Elmentek a harangok”, az orgona sem szól.
Jézus szent testét már levették az oltárról.
Tegnap végigjárta keresztútját szenvedve,
most sziklasírjában pihen halálos csendben.

Értünk, bűnösökért vállalta a Golgotát,
hogy sokakért kiengesztelje az Ég Urát.
Pilátus házától cipelte a keresztet,
Kálvárián hagyta el a földi életet.

Mindjárt kezdődik a Vigília-szentmise,
zeng majd exsultet, ujjong angyalok serege,
hívek sokasága dalolhat alleluját,
öröménekkel köszönti feltámadt Urát.

A MAME 2021.nov.12-én megválasztott új vezetősége:

Elnök: Csirmazné Cservenyák Ilona

Alelnökök: Kisné Dudás Mária, Kiss Mátyás

FEB: Elnök: Takács Istvánné

Tagok: Budai Károly és Póta János

Képeket készítette: Tóth Balázs

A közelmúltban elhunyt Sorki-Dala Andor temetése a világjárvány következményeként bevezetett korlátozó intézkedések miatt zárt körben történt Budapesten. A mezőkövesdi származású költő, képzőművész és Apáczai Csere János-díjas pedagógus barátai ezért a „lazítás” után, szeptember 3-án Budapesten, a Corvin Művelődési Ház Harmónia Szalonjában megemlékezést tartottak tiszteletére.

Olyan személyek kaptak meghívást erre a rendezvényre, akik közvetlen kapcsolatban álltak Vele, és tudtak élményeket, történeteket mesélni Róla.

Az esemény meghitt, bensőséges, beszélgetős formában zajlott, melynek moderátora Dr. Galántai Csaba színháztörténész volt. Szót kaptak egykori tanítványai, barátai, valamint szűkebb pátriája, Matyóföld küldöttei is – a MAME képviseletében.

Sorki-Dala Andor nem csak a budapesti Művészetbarátok, hanem a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének is tagja volt.

Dr. Szedresi István (MAME) méltatta a művész munkásságát, alkotó-teremtő erényeit. Kisné Dudás Mária (MAME) – egyebek mellett – elszavalta a szerző egyik opuszát, „A matyó népművészet születése” című versét, majd kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy miért ezt a költeményt választotta, és mi annak az üzenete.

Ezen a délutánon felvetődött annak igénye, hogy illendő lenne egy emléktábla elhelyezése Sorki-Dala Andor szülővárosában.

A delegáció további tagja volt még Csirmazné Cservenyák Ilona és Kiss Mátyás. Jelen voltak továbbá a Budapesten, ill. más településen élő MAME-tagok is: Dorogi Ferenc és hitvese, valamint Dr. Árvai Judit. Dudás Diána, a mezőkövesdi gimnázium egykori diákja is megtisztelte jelenlétével a Sorki-Dala Andor emlékére rendezett eseményt.

Az ünnepelt özvegye, Ágnes asszony megajándékozta a szereplőket férje egyik linómetszetének reprodukciójával, amelynek eredetijét több más képzőművészeti alkotással együtt kiállítottak a Harmónia Szalonban.

K. Dudás Mária

A képet Dudás Diána készítette.

A képen látható balról jobbra: Kácser László, Kisné Dudás Mária, Dr. Szedresi István.

hímes tojás

Nincs felemelőbb érzés, mint amikor három napi némaság után húsvét hajnalban újra zengnek a harangok és hirdetik: a nagypénteken keresztre feszített Isten Fia feltámadt. Az emberek “Krisztus feltámadt!” _ “Valóban feltámadt!” mondatokkal köszöntik egymást.

A húsvét a keresztény ember legnagyobb ünnepe. Fénye a technikai vívmányokkal teli világban talán kicsit “kopottabb”, mint gyermekkoromban – habar szüleim meg ma is az ősi hagyományoknak megfelelően tartják.
– de a régi húsvétok emléke szívemben örökké e!. Milyen is volt közel fel évszázaddal ezelőtt a tavasz ünnepe egy görög katolikus templomban, Rakacán? Ételekkel megrakott kis kosárral a kétkeziinkben siettünk szüleinkkel a templomba, hogy ebédre szentelt étel kerüljön az asztalra.
Persze mindezt megelőzte az Ünnepre való lázas készülődés, amely a farsang befejezésétől kezdődött. A húsvét előtti 40 napos böjti időszak (a hústól való tartózkodás) imádságban, étkezésben és öltözködésben és különböző szokásokban nyilvánult meg a falusi embereknél. Ebben az időben a “fájdalmas olvasót” imádkoztak leggyakrabban, nagyböjti énekeket énekeltek, és fekete ruhában jártak, jelképezve, hogy gyászolják a meghalt Jézus Krisztust. Ez alól csak Virágvasárnap volt kivetél, amikor barkát szenteltek annak jelképére, hogy Jézust Jeruzsálembe va1ó bevonulásakor a nép ujjongva pálmaágakkal köszöntötte (a mi vidékünkön nem honos a pálma, ezert a tavasz első “virágát”, a barkát szentelik). Majd nagypénteken ugyanaz a tömeg követelte Pilátustól, hogy “Feszítsd meg őt!”, és miután Pilátus azt mondta, hogy ő mossa kezeit a tömeg kezeit, a tömeg elvallta, hogy a megfeszítés bűne rájuk és fiaikra szálljon.
Az étkezésben is külön szokás alakult ki. Édesanyám több évben is az ősi szokás szerint tartotta a böjtöt, 40 napig meg tejes ételt sem evett. Később ez a szigorú bojt enyhült. Hétfőn, szerdán és pénteken volt a hústalan nap. Hétfőn és szerdán lehetett tejes ételt enni. Pénteken azt se, mivel Jézust pénteken feszítettek keresztre. Egyik ilyen étel a lecskés bableves. A babot odateszik főzni, bezöldségelik, mikor megfőtt, száraz rántassál berántják, és vízzel gyúrt tésztával találjak, mert pénteken tojassál sem ettek, ez az étel a mai napig a kedvenceim egyike.
A nagyböjt utolsó hete a nagyhét, mindig lázas készülődésben telt el. A húsvét és a termeszét tavaszi megújulása az asszonyokat is munkára serkentette, a házak takarítását, meszelését is elvégeztek, hogy minden tisztán fogadhassa az ünnepet. De nem csak a külsőt, a lelket is tápláltak, hiszen a lelkigyakorlatok ideje is erre az időszakra esik.
Nagycsütörtökön este a hegyen a kondások és csordások tüzet raktak, megfújtak a türtjeiket (tehén szarvabó1 készült tülök), jelezve, hogy itt a tavasz, elkezdik munkájukat, és az emberek készüljenek, közel a húsvét ünnepe. Ez a kis “koncert” meg ma is a fülembe cseng, ahogyan a nótákat visszavertek a hegyek. Sajnos már hiába megyek haza a falu kihalásával most mar ezek a szokások is lassan kihalnak.
A templomban nagypénteken jelképesen felállítottak Jézus sírját, és a sírbatétel után a legények, (édesapám fiatalkorában a leventék fabó1 készült puskával) őrt álltak a sírnál. Félóránként a díszőrség váltotta egymást éjjel-nappal, mint 2000 evvel ezelőtt Jézus sírjánál. Ilyenkor nem szóltak a harangok, csak kelepeltek, és csak a feltámadás után szólaltak meg újra.

Kolozsvári Tamás: Feltámadás
– oltárkép részlete, Garamszentbenedek, 1427

Nagypénteken a napot az asszonyok a sütéssel kezdték. A szentelni való pászkát sütötték. Gyermekkoromban kb. fel kilósat, szüleim gyermekkorában 5 kg-osat, a gyerekeknek a kis kosárba 10 dkg-osat, mert ők külön erre a célra használt kosárban vitték szentelni az ételt. Ekkor sütöttek a nagypénteki “kontyos”-t is, mely egy fecskefarokra emlékeztető kalács, és a kondás és a csordás kapja ajándékba a legeltetés megkezdéséért.
Szombaton az idő főzessél és tojásfestéssel telt el. Elő kellett készíteni a másnapi ételt a szentelésre. A l0-12 kg füstölt sonkának és kolbásznak idő kellett, míg megfőtt. Ugyanis húsvét első napján nem főztek, és csak szentelt étel volt az ebed.
Édesapámék ezt a szokást a mai napig megtartják.
E nélkül a szokás nélkül nem is lenne igazi a húsvét és hozzátartozik az ünnephez. Ilyenkor az egész család, gyerekek, vők, unokák, dédunokák mind összegyűlünk, és együtt ünnepelünk.
Egyik ilyen jellegzetes étel a “szirik” (sárgatúró). Ezt tejbő1 és tojasbó1 főzik, izésítve sóval, cukorral, vaníliával, mazsolával. Főzés után törlőbe kötik, 1 napig csepegtetik, hogy sajtforma legyen belőle. Kitűnő a főtt sonka melle. A szirik leve pedig nagyon jó üdítő ital.
No és a fő munka, a hímestojás-festés. Hagymahéjjal, füvekkel, festékekkel, és viasszal különböző rajzok alkalmazásával gyönyörű motívumok kerülnek a főtt tojásra. A lányok a kedveseik nevet is ráírták, hogy amikor húsvét másnapján locsolkodni jón, azzal kedveskedjenek neki. Ha egyik évben nem jön, nem kell elkeseredni, türelmesen kell írni minden évben, és a türelem meghozza az eredményt. Rajta lányok, ki lehet próbálni! Ismerek olyat, akinek bejött.
Húsvét vasárnapján hajnali 3 órakor volt mindig a feltámadási istentisztelet, mely minden lelket felmelegített, amikor a harangok ismét zúgtak, és elkezdtek énekelni a reményt adó éneket:
Föltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halálával a halált, és a sírban levőknek életet ajándékozott.
Délelőtt a nagymisére mindenki szépen leterített kosarakkal érkezett, melyet csak erre a célra használtak. Mi is került a kosárba? Pászka, füstölt sonka, kolbász, szirik, hímes tojass, vaj, só (és egy kis pálinka, mivel ezen a napon csak szenteltet lehetett fogyasztani).
Az én gyermekkoromban már csak kosárban vittek a szentelni-valót. Nagymamától hallottam, hogy amikor ő fiatal volt, a pászkát kemencében kerek cakkos tepsiben sütötték, mely kb. 5 kg-os volt, és ezt külön erre szőtt abroszba kötve az emberek a hátukon batyuként vittek.

Ki milyen gazdag volt, 1-2-3-at vitt. Egyszer nagyapa azt mondta, ő mar csak egyet nem visz, nem szegény ő. Erre nagymamám mind a négyet bekötötte, amit sütött. No akkor cipeld! Mikor hazajött, azt mondta, “Marcsu! Jövőre elég a kosár!” A szomszéd bácsi sem járt jobban. Rakacán a templom hegyen van. Amikor az ételeket a pap megszentelte, mindenki sietve indult haza, mert azt tartottak, hogy aki elsőként ér haza, az lesz a legügyesebb a munkában. Így egymás ellen siettek haza. A szomszéd bácsi sietett, és nem jó1 kötötte meg batyut és eloldódott. A pászkák a hegyről legurulva, gazdájukat otthagyva igyekeztek haza.
Délben az ebédet mindig a ház ura kezdte azzal, hogy a pászkát négy oldalró1 keresztben szegte meg, melynek darabjait a vetési abrosz sarkába kötöttek, hogy a vetés is szent legyen. Az asszony pedig a hímes tojásokat tisztította, és mindegyiket kettévágta. Mindenki a párjával együtt fogyasztotta el a fél-fél tojást. Azt tartottak, hogy ha valahol eltévednek, és arra gondolnak, akivel a húsvéti tojást megettek, akkor kikeverednek pl. az erdőből.
Természetesen mindenki annyit evett a húsvéti sonkából, tojásból és savanyúsagbó1 (melyet csak egyszer egy évben, húsvétkor készítettek), amennyit akart. A savanyúság főtt marha vagy cukorrépa reszeléke, céklával színezve, cukorral, ecettel, tormával ízesítve, mely az emésztést elősegítette. Különösen nagy szükség volt erre, hiszen a 7 hetes böjt után a sonka elég nehéz étel volt.
Húsvét másnapján a lányok-asszonyok vártak a locsolkodókat. Régen vödör vízzel locsolkodtak (apu ma is, de csak pohárral), hogy meg ne rozsdálljanak a lányok, ma ezt helyettesíti a kölni. A locsolkodás jutalma a festett hímes tojás volt.
Harmadik nap a lányok mentek vissza locsolkodni a fiús hazákhoz. Kit hogy locsoltak meg előző nap, úgy adta vissza. Szép szokás volt, sajnos ma már csak papíron él.

Csirmazné Cservenyák Ilona

A Magyar Kultúra Ünnepe

K. Dudás Mária írása

A Magyar Kultúra Napja megünneplésének igénye az 1980-as években fogalmazódott meg. 1989 óta kezdett országosan általánossá válni, hogy minden év január 22-én, a Magyar Himnusz születésnapján ünnepi megemlékezéseket tartunk.

Az idén, 2021-ben éppen 198 éve annak, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én befejezte a Himnusz megírását. Méltóbb napot nem is választhattunk volna a magyar kultúra megünneplésére, mint nemzeti imádságunknak ezt a mindenévi születésnapját.

Nemzeti fohászunk 1829-ben az „Auróra” Almanachban jelent meg először. A Nemzeti Színház 1844-ben írt ki pályázatot megzenésítésére; Erkel Ferenc nyertes művét még abban az évben, július 2-án bemutatták, s bár közismertté vált, még sokáig a Szózatot tekintették nemzeti himnusznak.

1844 augusztusában a Széchenyi-gőzös vízrebocsátása alkalmával először hangzott el nyilvános ünnepségen, majd pedig augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén – Rákos mezején – liturgikus keretek között. Még ugyanebben az évben Kolozsváron egy színházi előadást követően; 1848. március 15.-én Marosvásárhelyen az ifjúság fáklyás menetben énekelte a himnuszt.

Hivatalos ünnepen 1848. augusztus 20-án, a budai Mátyás-templomban hangzott el először.

A Magyar Kultúra Napján emlékezzünk meg arról is, hogy a nagybetűs Himnuszunk előtt is voltak és vannak olyan vallásos népénekeink, amelyeket elődeink, s mi, utódok is himnusznak kijáró áhítattal énekelünk. Gondoljunk csak az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga”; „Ki tudja merre”; „Ó, én édes Jó Istenem” kezdetű énekekre. A „Boldogasszony Anyánk” pedig a Kölcsey-Erkel remekmű előtt minden magyar közös himnikus éneke volt. Ezeket napjainkban is áhítattal énekeljük – legalábbis mi, középkorú és az idősebb generáció tagjai. Ifjúságunkat is rá kell hangolni. Bőven van tennivalónk e téren is, mert bizony voltam már olyan iskolai ünnepségen, ahol nemzeti Himnuszunk lemezről szólt, s alig-alig énekelték a növendékek.

Kölcsey kéziratán a cím így áll: Himnusz a magyar nép zivataros századaiból. A szerző ugyanis visszahelyezte költeményét a múltba, a török hódoltság korába, s beleélte magát egy akkori protestáns prédikátor helyzetébe. Ez a lélekbeli visszahelyezkedés érteti meg a mű mélyen vallásos jellegét, bűntudatát, imaformáját, biblikus nyelvezetét, történelemszemléletét. Az első és az utolsó versszakban megszólított Isten a történelem irányítója, tőle kaptuk ajándékba a szép hazát, de bűneink miatt sújt a balsors hosszantartó szenvedéssel. A 16-17. századi siralmas énekek (Jeremiádok: a műfaj elnevezése Jeremiás próféta nevéből származik, lásd Siralmak könyve) történelemlátása ez, melyek a bűnök számbavételével alátámasztják, majd elsiratják a magyarság széthullását.

A Himnuszt a minden hiábavalóság keserűsége hatja át, de ebben az imádságban a remény is felcsillan, hiszen kéri és reméli Isten áldását, szánalmát a magyar nép iránt, hiszen megbűnhődtük már a múltat, s jövendőt.

Ha a mű szerkezetét közelebbről szemléljük, azt kell látnunk, hogy az első versszak egy könyörgés imaformula: „Isten, áldd meg a magyart…”. A 2. és 3. strófa Isten ajándékainak felsorolása, a 4. egy fájdalmas sóhaj: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben…”. Az 5-6. szakaszokat az érzelmi, hangulati tetőpont, izgatott lelkiállapot, komor indulat jellemzi. A 7. strófa tehetetlen kétségbeesés, majd az utolsó versszak ismét imaformula, könyörgés Isten szánalmáért.

A Magyar Kultúra Napja legyen tehát a remény napja is. Az Istenhez ragaszkodó családok oltalmazójának, Szent Józsefnek tematikus évében pedig mélyítsük el a Krisztusmisztérium ismeretét, és tanúsítsuk a benne való hitünket. Higgyünk Isten igazságosságában és irgalmában, hiszen megbűnhődtük már azokat a bűnöket is, amiket még el sem követtünk.

Legyünk büszkék nemzeti kultúránkra, mint ahogyan például a franciák, a németek, na és a finnek is büszkék saját kultúrájukra. Ez utóbbi nép minden év február 28-án megtartja a Kalevala napját, amely ünnepe az egész finn kultúrának is. Ez az 1800-as években még oly egyszerű körülmények között élő nép a 21. század Európájának egyik leggazdagabb országa ma. Ezt azzal érte el, hogy megőrizte identitását és értékeit, s kidolgozta és ápolja nemzeti kultúráját.

Egy francia író, Jean Lemaire de Belges 1511-ben ezt írta: „Magyarország a kereszténység védőbástyája”. A híres Milton pedig ezt mondta: „Büszke vagyok arra, hogy Magyarország és Anglia között kulturális kapcsolat áll fenn”. Bismarck német kancellár ezt nyilatkozta:”Különös nép a magyar, de nekem nagyon tetszik.” Eduard Sayous így szólt: „A nyugati nemzeteknek hálával kell elismerniük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket Magyarország tett a civilizációnak, először, amikor testével vetett gátat a barbarizmusnak, majd midőn tántoríthatatlan bátorsággal ragaszkodott szabadságához.” 

Minden nemzet kultúrájára veszélyt jelent a globalizáció! Az „egyenkultúra” a gyökereket veszi célba, a nemzetek HIV vírusa, amely a nemzeti kultúrák immunrendszerét teszi védekezésre képtelenné. A sátáni cél nyilvánvaló: tulajdonságok nélküli, jellegtelen masszává akarja gyúrni az egész emberiséget, azaz, manipulálható rabszolgákká.

Babits Mihály, „Az írástudók árulása” c. tanulmányában így fogalmaz: „… az a kultúra pedig, ahol a megismerés főforrása az ösztön, és egyedüli értékmérője a hasznosság, ahol a legmagasabb morál a falka harcában való önfeláldozás, s ahol még az ész is csak az ösztönélet izgatója, vagy az Akarat szolgája akar lenni: nem emberi, hanem állati kultúra…”

Amikor Ádám azt a feladatot kapja – ez is része az ember rendeltetésének – hogy a világot jelképező Édenkertet művelje és őrizze, akkor ebből kiolvashatjuk azt a küldetést, amit a „kultúra” fogalma tartalmaz.

Isten, áldd meg a magyart… és minden teremtményedet! Hiszen Te akartad, hogy a népek-nemzetek-kultúrák sokfélék legyenek, és azért küldted Egyszülött Fiadat a világba, hogy a nemzetek Megváltója legyen.

K. Dudás Mária

KARÁCSONYI AJÁNDÉK

K. Dudás Mária írása

Akkoriban még fiatal fruska voltam. A sorompón túl, a „Vasútalján”, a Lövői úton laktunk, Hámoriék szomszédságában.

Hámori Győző, Ambrus atya az édesanyjával lakott, velünk rézsutosan szemközt. Gyakran átszaladgáltam hozzájuk. Amikor Brusi bácsi elutazott – ami gyakran megesett – olyankor náluk is aludtam, ugyanis az én tisztem volt vigyázni Hámori nénire. Nagyon szerettem náluk időzni, mert Ambrus atya nekem megengedte, hogy kutakodjak a könyvtárában.

Sajnos már nem emlékszem arra, hogy melyik könyvben, vagy folyóiratban olvastam egy megható karácsonyi történetet, melynek sem a címére, sem a szerzőjére nem emlékszem. Maga a történet azonban olyan mélyen megérintett, hogy a lényege ma is a fejemben van.

A fantáziámmal egy kicsit kiszínezem, de a történet magvát nem én találtam ki.

Nem túl régen történt. Azokban az időkben már csak az idősebb emberek vették fel a matyó népviseletet. Valahol a Bükk-hegyég lábánál, a Hór- és a Kánya-patak között lakott egy fiatal házaspár. Rajongásig szerették egymást. Mélyen vallásosak voltak. Mindig együtt jártak szentmisére, otthon is együtt imádkoztak. A gyermekáldást Pünkösdre várták. Anyagi értelemben nagyon szegények voltak, lelki és szellemi kincsekben azonban bővelkedtek.

Közeledett a Karácsony. Számukra ez az ünnep a Megváltó érkezéséről szólt. Az asszonyka úgy gondolkodott, hogy mivel a Kisjézust Égi Atyja ajándékul küldte a világba minden nép és nemzet számára, ezért az ajándékozás hozzátartozik a Karácsonyhoz. Törte is a fejét, hogy imádott férjét mivel is lephetné meg Szenteste. Pénze nem volt. Hosszas lamentálás után eszébe jutott, hogy a borbély, amikor csak összetalálkoztak, mindig mondta, hogy szívesen lenyírná rövidre a gyönyörűszép hosszú haját, hogy parókát csináljon belőle. Tisztességesen megfizetné az árát. Ám ezidáig nem tudta rászánni magát. Sokáig vívódott, míg végül mégiscsak elment a borbélyhoz. Az nagyon csodálkozott, meg is kérdezte, hogy ugyan mi vitte rá, hogy eladja a haját, méghozzá Szenteste napján. A fiatalasszony elmondta, hogy a férjének van egy szép zsebórája, ami az édesapjáé volt, de elveszett az óralánc, így nem tudja rendesen használni. A pénzen óraláncot vesz a férjének Karácsonyra. Nem akarta előbb levágatni a haját, mert akkor a férje idő előtt észrevette volna.

Az ifjú férj is azon törte a fejét, hogy mivel is lephetné meg angyali kis feleségét. Pénze neki sem volt. Az egyetlen vagyona, a szívének oly kedves apai öröksége, a zsebóra volt. Úgy gondolkodott, hogy lánc nélkül nemigen veszi hasznát az órának, eladja és karácsonyi ajándékul vesz az árából felesége gyönyörű hajába egy gyöngyházfényű hajcsatot.

Elérkezett a Szenteste. A mákos guba már elkészült az ünnepi vacsorához. A fiatal pár kiment az udvarba, borókaágakat vágtak a kertből, bevitték a „tisztaszobába”, s felfüggesztették a mennyezeti gerendára. Pattogatott kukoricából készítettek füzéreket, s azzal díszítették. Aggattak rá még kicsi almákat, aranyozott diót, és icipici méretű papírból készült szentképeket is. Készen volt a karácsonyfa, melynek mindig a szoba sarkában volt a helye, a házi-oltár közelében felfüggesztve.

Gyertyát gyújtottak, s az ifjú férj felolvasta Lukács evangéliumából Jézus születésének történetét. Miután áldott Karácsonyt kívántak egymásnak, következett az ajándékozás pillanata. A férfi elővette a gondosan becsomagolt kis dobozkát, s asszonya kezébe adta. Ő izgatottan bontotta ki, s mikor meglátta a gyönyörű ékszert, kissé elsápadt. Ő is átnyújtotta a kis csomagocskát férjének, melyben az óralánc lapult. A férfi, gyermeki izgalommal bontotta ki az ajándékot, s mikor meglátta, ugyancsak elképedt. Egy ideig szótlanul néztek egymásra. Az asszonyka lassan leoldotta a fejéről a kendőt, feltartotta a hajcsatot, s azt mondta, hogy sebaj, a haja egyszer újra megnő. A férfi pedig bevallotta, hogy az ajándékcsatot bizony az óra árából vette. Csak néztek egymásra, s olyan derűs kacagásban törtek ki, hogy azóta sem tudták abbahagyni, s talán még most is kacagnak, ha ugyan még élnek.

K. Dudás Mária
Az első karácsonyi ének

Ezen a szép napon örvendezzünk emberek,
Szívünkben, ajkunkon szép énekek zengjenek.
A versek ma Adventről, Karácsonyról szólnak,
Az angyalok nemsoká’ Glóriát dalolnak.

Mária és József útra kelt Názáretből,
Betlehembe igyekeznek kötelességből;
Népszámlálásra mennek császári parancsra,
De hol találnak szállást fázós éjszakára?

A kegyes Istenanya méhe-templomából
Készül a Gyermek, hogy Atyja akaratából
Megváltói küldetését hamar elkezdje,
S földi útját Jeruzsálemben befejezze.

Jézus Krisztus legyen minden élet forrása,
Égi Atyja öröktől fogva így akarta.
Megmutatta magát Isten a Hóreb-hegyen,
Úgy intézte: Illés annak tanúja legyen.

Isten Fia „Nap”, a Világ Világossága,
Atyaisten küldte világ megváltására.
Antikrisztus e világ gonosz fejedelme,
Fölkent dolga, hogy Ördög művét romba döntse.

A Sátán a Hold fia, nincsen saját fénye,
Ő csak lumineszkál, nincs semmi szép erénye.
Fénylopó Ő, a sötét Újholdat szereti,
Aki akkor nem vigyáz, rútul végezheti.

A Szent Család már megérkezett Betlehembe,
S még nincs szállásuk: mennek, mennek azt keresve.
Mária vajúdik, s egy barlang-istállóban
Megszülte Jézuskáját, egyszerűen, halkan.

Hirtelen angyalok sokasága jelent meg,
És fölcsendült az első karácsonyi ének:
Dicsőség legyen a magasságban Istennek,
S békesség a jóakaratú embereknek.

Fókuszban a honismeret

 A Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesületének három tagja: Csirmazné Cservenyák Ilona, Dr. Szedresi István és K. Dudás Mária szept. 9- én Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban részt vett a B.-A.-Z. Megyei Honismereti Egyesület „Szülőföldünk” c. periodikájának bemutatóján annak okán, hogy mindhármuknak szerepel benne mezőkövesdi vonatkozású írása.

 Rossz hír, hogy a papíralapú könyv mindössze száz példányban jelent meg, így már aranyért sem lehet kapni. Jó hír, hogy hamarosan meg fog jelenni online formában is, így bárki számára hozzáférhető lesz. Elsősorban azoknak ajánlom, akik fokozottan érdeklődnek megyénk helytörténete iránt. Azok is találnak benne izgalmas olvasmányokat, akik általában figyelemmel kísérik a honismereti alkotásokat.

 A könyvbemutató után részt vettünk a Megyei Honismereti Egyesület tisztújító közgyűlésén is, ahol Csirmazné Cservenyák Ilona újra bizalmat kapott, így továbbra is az elnökség tagjaként folytathatja munkáját.

 Nagyon megörültünk annak, hogy még Miskolcon is számontartják, hogy Laczkó Pető Mihály milyen rangos kitüntetést kapott a közelmúltban. Kérték, hogy adjuk át neki gratulációikat. Az is elhangzott, hogy tavaly Mezőkövesden jártak és a Takács István Gyűjteményben olyan tárlatvezetésben volt részük, amilyet eddig még soha sehol nem tapasztaltak. A tárlatvezető Laczkó Pető Mihály volt, aki olyan felejthetetlen élményt nyújtott számukra azzal, hogy olyan értőn és elhivatottan ismertette meg őket a gyönyörűséges Takács-életművel.

K. Dudás Mária

K. Dudás Mária:
Pető Margit születésnapjára

Szeptember tizenharmadikán
születésnapod lesz Margitkám!
A nyolcvanötödikbe lépsz be:
gombócból is sok, nemhogy évben.

No, de félretéve a tréfát,
Istennek azért adjunk hálát,
hogy ezt a szép kort így megérted,
mert még sok-sok terve van Véled.

Ezerkilencszázharmincötben
viharos volt a történelem,
már készült a nagy világégés,
mikor Kövesden megszülettél.

Édesanyád „íróasszony” volt.
Édesapád a fronton harcolt,
Ti háborús árvák lettetek,
igen nehéz lett életetek.

Mezőkövesd szülővárosod,
itt dőlt el, hogy milyen lesz sorsod.
Szép matyó rózsák között éltél,
így híres matyó művész lettél.

Matyónak születtél, léted ez,
s örököd, hogy valami lettél,
egy versben Mamádnak köszönöd,
s matyó volt az összes felmenőd.

Jeleket hagysz itt könyveiddel,
szépre tanítasz képeiddel.
Méltónak találtattál arra,
hogy legyél Kövesd díszpolgára.

Az Isten éltessen sokáig,
mígcsak füled nem ér bokáig.
Írjál, fessél még sokat nekünk,
Hogy Terád még büszkébbek legyünk!

Meghívó

Tisztelettel meghívjuk 2019 október 26-án, szombaton 11 órára,
a Mozgássérült Egyesület kultúrtermében (Abkarovits tér 1.)
tartandó soron következő éves közgyűlésre.

Program:

Köszöntő.
A vendégeket köszönti Rigó Krisztina a MAME elnöke.

Az Országos Honismereti Egyesület emléklapjának átadása.
Az emléklapokat átadja Titkos Sándorné a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület elnöke.

Kovács Mátyás vetítéses előadása
Mezőkövesd és környékén található szobrok, emlékművek, emléktáblák bemutatása.

Közgyűlés.
Az eddig végzett munka és az elkövetkező tervek ismertetése.
Előadó: Rigó Krisztina elnök.

MAME Tudósító

forrás: Mezőkövesdi Újság, 1998. november 23.

forrás: Mezőkövesdi Újság